|
Vörös bál
2006.02.18. 22:54
 Németh Ákos darabja, mely a magyarországi Tanácsköztársaság időszakát idézi fel
2005. október 15. NÉMETH ÁKOSVÖRÖS BÁLszínmű (ősbemutató)
Továbbá
Magyarország népe: TAMÁS KINGA, BALOGH GÁBOR, BOTOS BÁLINT, GYURIS TIBOR,KOBLICSKA KÁLMÁN, PORTIK GYÖRFFY ANDRÁS, KAMENICZKY LÁSZLÓ
A darab:
Eljött az ideje annak, hogy az elmúlt évszázad sorsfordulóit színpadra vigyük, hogy közelmúltunk lassan minden problémás, vagy tragikus eseményével szembenézzünk. Németh Ákos erőteljes és drámai jelenetekből építkező, egyszerre látomásos és groteszk történelmi tablója egy különösen kényes időszakról, Magyarország 1918-as, 19-es traumájáról, az I. világháborút követő társadalmi és emberi földrengésekről szól. Egy hatalom és jog nélküli országról, élve az írói szabadság, az öntörvényű látásmód jogával, tabuk nélkül, sajátos költőiséggel. És bár mindaz, amit a darab elmesél, már csaknem egy évszázadnyira van tőlünk, tanulsága nagyon is aktuális: teljes és maradéktalan szabadságunk eléréséhez társadalmi és magánemberi értelemben egyaránt meg kell szabadulnunk a hamis illúzióktól, öncsalásoktól, félelmektől, nagy és kicsi élethazugságoktól.
Az előadás:
 Történeti áttekintés:
A színdarab bátor, elgondolkodtató szembenézés önmagunkkal egy másik, ugyancsak nehezen megfejthető, problematikus korszak tükrén át.
A konkrét történelmi háttér 1918-19, az utolsó pillanat, mikor jogilag (legalább papíron) még létezett a valahai magyar birodalom, és a kor szereplői (vörösök és fehérek) egy birodalom tisztjeinek tudták magukat, és ez tudat szabott horizontot látóterüknek.
A Magyar Tanácsköztársaság létrejöttének közvetlen oka az elvesztett világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország függetlenségének helyreállítása után az ún. Vix-jegyzék volt, amely a Párizsban ülésező békekonferencia arra vonatkozó döntését tartalmazta, hogy Románia és Magyarország között semleges zónát kell létesíteni, és a magyar csapatokat a Debrecen–Szeged vonalig vissza kell vonni. Várható volt, hogy a fegyverszüneti vonalakat később országhatárokká minősítik (mint ahogy ez később valóban történt), ennek aláírását a polgári kormány nem vállalta, visszautasítására viszont nem volt lehetősége. Ezért lemondott, a hatalmat és a felelősséget a kommunistákra ruházta át, azokra a kommunistákra, akik ekkor politikai fogolyként éppen börtönben ültek.
A tanácsköztársaság sajátos államforma, amelyben a hatalmat elvileg a közvetlenül választott tanácsok gyakorolják, ez a proletárdiktatúrának nevezett hatalmi rendszer egyik formája. Az első munkás- és katonatanácsok (szovjetek) az 1905-ös, majd az 1917-es forradalom idején alakultak Oroszországban.
Az új hatalom, amelynek legfőbb irányító szerve a Forradalmi Kormányzótanács volt, a gazdaság, a társadalom és a kultúra terén gyors és egészében a szovjet-oroszországi bolsevista átalakulást utánzó változásokat kezdeményezett. Ezek legfontosabb eleme a magánvagyonok jelentős részének, köztük a földbirtokoknak az államosítása, adott esetben felosztása és az egypártrendszer (proletárdiktatúra) bevezetése volt. A valóban jelentős népjóléti intézkedések ellenére a szovjetrendszer magyarországi kísérletével a társadalom jelentős tömegei szembefordultak. A társadalmi elégedetlenkedés számos alkalommal torkollott helyi jellegű felkelésekbe, melyekre a fennálló hatalom forradalmi terrorral válaszolt. Eközben a román hadsereg elfoglalta a Tiszántúlt, a magyar Vörös Hadsereg pedig megkezdte a cseh-szlovák ellenőrzés alá került Felvidék (a mai Szlovákia) visszafoglalását. Bár az offenzíva (északi hadjárat) rendkívül sikeresen folyt (a Vöröshadsereg felvidéki hadjáratát a világ számos katonai akadémiáján máig tanítják), a békekonferencia ultimátumának engedelmeskedve június 30-án megkezdődött a magyar csapatok visszavonulása. A külső vereségek és a belső elégedetlenkedés hatására a Forradalmi Kormányzótanács augusztus 1-én lemondott, és egy mérsékelt politikusokból alakult kormánynak adta át a hatalmat.
Az ezt követő kormányzat a belső helyzetet statáriális eszközökkel konszolidálta, és aláírta a trianoni békejegyzéket.
Néhány szó a szereplők utóéletéről.
Kun (darabbeli életrajza fiktív), Vágó és Pogány a bukás után Szovjet-oroszországba emigrált, ahol különböző koncepciós perek alapján kivégezték őket.
Kunfi ausztriai, Landler franciaországi emigrációban halt meg.
Stromfeld, a Ludovikán végzett császári és királyi tiszt, (nevéhez fűződik a hadsereg megszervezése és a felvidéki hadjárat), a Felvidék kiürítésével nem értett egyet, és lemondott. A bukás után börtönre ítélték, megfosztották rendfokozatától, kitüntetéseitől és nyugdíjától.
Csernyt, a tengerészt Körmenden akasztották fel.
Szamuely, a gabonakereskedő fia, a Frontmögötti Bizottságok elnöke a bukáskor Ausztria felé menekült, útközben fogták el, öngyilkos lett a mai Burgenland területén. A falusiak kövekkel dobálták meg a koporsóját.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
